2010. március 17., szerda

SZERELEM KÁVÉHÁZ



Ha voltál már szerelmes, tudod, milyen mámorító érzés. És azt is tudod, milyen kiábrándultságot hagy maga után, amikor a szerelem távozik. Ha nem voltál még szerelmes, akkor jobb helyzetben vagy: mélyen a szívedben él a szerelem utáni vágy, és annak a bizonyossága, hogy a szerelem jó dolog: a szabadság, az öröm és az egység élményét hozza el, amikor betoppan.


Osho így ír erről SZERELMESEN című könyvében: „A szerelem friss és illatos fuvallatként érkezik otthonodba, betölti üdeségével és illatával, addig marad, míg a lét törvényei engedik, majd tovasuhan. Nem szabad azzal próbálkoznod, hogy becsukod minden ajtód, másként e friss fuvallat undorítóan áporodottá válik. Az életben minden változik, és a változás gyönyörű; ez tesz téged egyre gazdagabbá tapasztalatokban, egyre tudatosabbá és egyre érettebbé.”


Tehát nem érdemes arra törekednünk, hogy a szerelmet erőszakkal maradásra bírjuk. Ám érdemes arra figyelnünk, hogy – ha már megérkezett – legalább idő előtt ne üldözzük el, ne kötözzük meg az elvárásainkkal és a félelmeinkkel. Ha erre képesek vagyunk, akkor hosszan és szívesen velünk marad.

A SZERELEM KÁVÉHÁZBAN

arra lesz lehetőségünk, hogy megosszuk tapasztalatainkat és feltegyük a kérdéseinket; kávé, tea, aprósütemények felett beszélgessünk mindarról, ami a szerelemre, a kapcsolatainkra vonatkozóan éppen most foglalkoztat.


A különböző témákban vezetett csoportjaimban megfigyeltem, mennyire fontos, hogy legyen elegendő időnk önmagunkról beszélni, és a többiek támogató figyelmében megmártózni. Ám egy csoportban más dolgunk is van, mint ez, így sokszor korlátoznunk kell a beszélgetésre szánt időt. Pedig rengeteget tanulunk abból, amit ilyenkor megbeszélünk, megkérdezünk, kimondunk. Így a SZERELEM KÁVÉHÁZNAK épp ez a célja: saját kérdéseinket megfogalmazzuk, majd a kibontakozó beszélgetésben meghalljuk a választ.


Mindezt azért tartom fontosnak, mert egy új világ kialakulása kezdődött el azzal, hogy a régi, megszokott minták és gondolkodásmódok egyre kevésbé működnek, és ez a kapcsolatainkra ugyanúgy vonatkozik. Itt, a SZERELEM KÁVÉHÁZBAN olyanokkal találkozhatsz, akik hozzád hasonlóan megélik, és észreveszik ezt. Összejöveteleinkkel támogatjuk egymást a folyamatban, kicseréljük tapasztalatainkat és ötleteinket. Mindez a segítségedre lehet abban, hogy meglévő kapcsolatodban szabadabban és boldogabban élj, illetve, ha éppen egyedül vagy, felkészítsd magad a szerelemmel való találkozásra.


Találkozóinknak az


(Budapest, VII. ker., Erzsébet krt. 58. I. m. 4., kapukód: 12kulcs2194)

ad helyet, itt vár a kávé és a tea is. Hozz magaddal aprósüteményt, magokat vagy gyümölcsöt, hogy legyen mit a kávé mellé tennünk. Részvételi díj nincs, így nagy örömmel fogadunk minden olyan, anyagi jellegű adományt, amely abban támogatja a templom papnőit, hogy minél több, hasonló programot szervezzünk.

(Az írás elején látható festmény Josephine Wall munkája.)

Még több áprilisi program itt.

Ha szeretnéd az írásaimat más témákban is olvasni, és elsőként értesülni arról, amikor bővül a PALETTA, ide kattintva iratkozz fel a hírlevelemre.






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése